Jó kormányzás, rossz kormányzás

(ez a poszt a Freakonomicsblog Copyrighting Fashion: Who Gains? cikkének felhasználásával készült, az eredeti szerzők Kal Raustiala és Chris Sprigman)

A szerzői joggal kapcsolatos kérdésekben sokan hajlamosak extrém álláspontot elfoglalni.
Így tett Charles Schumer new yorki demokrata szenátor is, aki azt javasolta, hogy szűk körben ugyan, de az egyedi kinézetű ruhákra is vonatkozzon a szerzői jog. A márkajelzést ugyan eddig se lehetett lemásolni, de annak különösebb jogi akadálya nem volt, hogy a ruha szabását, anyagát "lekoppintsák".

Rövid kitérő, Johanna Blakley ebben a TED talkban azt mondja, hogy épp azért halmozzák el sok kicsi vagy egy nagy logójukkal a nagy divatcégek a termékeiket, mert azt nem lehet jogszerűen lemásolni.

A javaslatnak nyilván lennének pozitív következményei. Alappal bízik abban egy jó tervező, hogy az ötlete alapján születő ruhák másnap nem köszönnek vissza más divatházaknál, vagy márkajelzés nélkül a piacon.
Ugyanakkor nagyon nehéz megítélni, hogy melyik ruha másolt, és ez a szabály minden bizonnyal hatalmas bevételhez juttatná majd a jogászokat.

A cikk szerzői szerint a javaslat kiváló példája a kollektív cselekvés logikájának (Mancur Olson fogalma). A javaslatot ugyanis egyértelműen az a néhány rendkívül magas jövedelmű divatcég kezdeményezte, amely ennek a szabálynak a haszonélvezője lenne. Kevesen vannak, sokat nyerhetnek, könnyű volt erőforrást szervezni a javaslat mögé. Mennyivel nehezebb dolga van annak a sokmilliónak, akik egyenként csak kismértékű, de összességében nagyon jelentős előnyhöz jutnak a másolás szabadása miatt.

Ugyanis úgy tűnik, ezúttal az objektív igazság gazdasági racionalitás nem a javaslat mellett áll. Az amerikai divatot ugyanis épp a másolás tette naggyá. Akkor indult igazán virágzásnak, amikortól a Legfelsőbb Bíróság a trösztellenes szabályok megsértésének tekintette a másolatok árusításának tilalmára irányuló kartellt. A divat sehol nem lenne trendek, irányzatok, és a gyors másolás miatt a megújulás állandó kényszere nélkül. Márpedig a javaslat ezek ellen hatna az egyedi alkotások hosszú, védett élettartamával.

A szerzői jog megteremtése mögött az a felismerés húzódik, hogy, ha nem lehet profitot termelni az innovációval, mert bárki lemásolhassa, akkor senki nem fog innovációra fordítani. Johanna Blakley szerint épp az tette lehetővé a divatvilágban az innovációt, hogy ilyen szerzői jogok nem léteznek, és a kreátorok visszafogottság nélkül nyúlták egymást annak érdekében, hogy a részletekből új eredetit alkossanak.

A szabályozás azzal a kockázattal is jár, hogy az öltözködésben a célszerű megoldások elterjedése lelassul (mi lett volna, ha valaki levédeti a legombolós nyakú inget?), a ruhák pedig - mivel minden cégnek saját kreatív tervezőt kell fizetnie - megdrágulnak. És persze tovább is lehet gondolni: járjon-e ezentúl szerzői jog a bútortervezőknek is? És a szakácsoknak? Nagymama lekvárját le lehessen védetni?

Nehéz a döntéshozó dolga, amikor a szerzői jog határait szeretné meghúzni, különösen azért, mert az egyik oldalnak sokkal jobb az érdekérvényesítő képessége. A józan ész azonban, úgy tűnik, a másik oldalon van.

 

A fideszes Szatmáry Kristóf, a kis- és középvállalkozások védelme érdekében törvénymódosítást javasol. A törvényjavaslat – többek között – biztosítani kívánja, hogy e vállalkozások szabályos működését ellenőrző hatóságok – az adó- és vámhatósági eljárások kivételével – az első jogszabálysértés esetén bírság kiszabása helyett figyelmeztetést alkalmazzanak.

Tekintsünk el attól, hogy a javaslat jogi megformáltsága a minimális követelményeknek sem felel meg, így a gyakorlati alkalmazhatósága kérdéses. A benne foglalt közpolitikai cél és eszköz ugyanis önmagában is vizsgálható.

A kérdés tehát az, hogy indokolt-e törvényileg kötelezni a hatóságokat arra, hogy a kis- és középvállalkozások első jogsértését feltétlenül elnézzék. A javaslat benyújtója szerint a módosítás indoka, hogy a hatóságok ne elrettentő jelleggel, hanem az állampolgárok jogkövető

magatartásra való nevelés célzatával szankcionáljanak.

Álláspontom szerint a következő aggályok merülnek fel ezzel a javaslattal:

1. A jogsértések következetes üldözése elvének feladása

A javaslat indokolása félreértésen alapul. A szankciók célja valóban a jogkövetésre való nevelés (ösztönzés), de ennek módja a jogsértéstől való elrettentés. Eszköze pedig, hogy olyan szankció járjon a jogsértéssel, ami nagyobb költséget jelent, mint a jogsértéssel elérhető cél haszna. Az alapvető szabály e tekintetben, hogy a piaci viszonyok között a vállalkozások a profitot nézik. Ha a bírság mértéke és bekövetkezésének valószínűsége alacsonyabb eredményt ad, mint a jogsértés haszna (pl. a szabályos élelmiszertárolás költségeinek elkerülése), akkor a vállalkozás meg fogja szegni a szabályt, hiszen így maximálhatja a gazdasági eredményt. (Jól mutatja ezt, hogy a vállalkozó nem ad számlát, ha kellően kicsi a veszélye annak, hogy emiatt súlyos gazdasági kár éri.) Piaci viszonyok között illúzió azt gondolni, hogy a szankcióval nem fenyegetett szabályt bárki a saját költségén betartsa.
A javaslat elve, hogy egy jogsértés ’ingyen van’. Ez nemcsak a ’három csapás’ szellemével, de a hatósági jogalkalmazás alapvető céljával is ellentétes.
 

Így ugyanis a racionális vállalkozói magatartás az, ha addig jogsértően jár el, amíg egyszer nem figyelmeztették. Ez feltétlenül növeli a jogsértések számát és súlyosságát.

A javaslat mellett indokul hozhatná fel valaki, hogy a szabályok bonyolultak, értelmezésük és alkalmazásuk pedig bizonytalan. Erre azonban a javaslat rossz megoldást ad. Egyrészt ugyanis a szankciórendszer rugalmassága ma is biztosítja azt, hogy a hatóság figyelmeztetéssel éljen, ha a jogsértés esetében egyedi, szubjektív mentő körülmények állnak fenn. Ennek általánossá tétele azokat hozná relatíve hátrányosabb helyzetbe, akik esetében az elnézés indokai tényleg fennállnak. Másrészt pedig a javaslat elfogadása azzal járhat, hogy a bonyolult szabályok tovább élnek, az értelmezési és alkalmazási bizonytalanságok megoldását pedig azzal az indokkal halogatják, hogy úgyis csak figyelmeztetni lehet első alkalommal

2. A jogsértők megkülönböztetett védelme

A javaslat kizárólag a szabálytalanságot elkövető kkv-knak jelent könnyebbséget.
 

Gazdasági előnyhöz tehát csak a szabálysértő kkv-k jutnak, elsősorban a nagyvállalkozások és a szabályosan eljáró kkv-k kárára.

Hiszen az a kkv, aki kalkulál egy „ingyen” jogszabálysértéssel, az olcsóbban működhet, mint amelyik minden jogszabályi rendelkezést be kíván tartani. Nem hiszem, hogy bármi indokolhatja a jogsértő vállalkozások előnyben részesítését a többi vállalkozáshoz képest.

3. A kis- és középvállalkozások megkülönböztetett védelme
A kis- és középvállalkozások támogatására vonatkozó mantrába feltétlenül jól illeszkedik a javaslat. Indokolt-e azonban úgy támogatni a kkv-kat, hogy többet nézünk el neki, mint egy nagyvállalkozásnak, vagy egy magánszemélynek? Jobb-e, ha a hulladékot szabálytalanul egy kkv helyezi el, és nem egy magánember? Elfogadhatóbb-e, ha a fogyasztásra alkalmatlan húst a piaci hentes hozza forgalomba, és nem az Auchan?
Véleményem szerint nem. Bírságolni csak olyan jogsértések esetén lehet, ami másnak kárt okoz, vagy ennek a veszélyét hordozza magában.
 

A kis- és középvállalkozások ily módon történő előnyben részesítése a védett érdek sérelmével jár (pl. a környezet, a közegészségügy). Ez a támogatás olcsóbbnak tűnik, de társadalmilag költségesebb, mint a vállalkozásfejlesztési kiadások.

Végezetül: a javaslat sajnos ráerősít arra a közéleti népbetegségre, hogy a szabályokat nem kell betartani, csökkenti a jogsértésekben megnyilvánuló kockázatot, és összességében ezzel más eredménnyel nem jár, mint növeli a kiskapuk és az ebből következő jogsértések számát. Ez sajnos rossz kormányzás.

Guo Jia így szólt: "Uram, tudod jól, ki veszített, és miért, Liu Bang, a Legfőbb Ős, és riválisa, Xiang Yu viszályában. Az előbbi csak nagyobb bölcsessége segítségével győzedelmeskedett. Xiang Yu erősebb volt, de végül felülkerekedtek rajta. Riválisodnak tíz gyenge pontja van, míg neked tíz erősséged. S bár serege nagy, nem legyőzhetetlen.

Majd Guo Jia így folytatta:
„1. Yuan Shao túlságosan vonzódik a ceremóniákhoz és az illemszabályokhoz; míg te rokonszenves és természetes vagy; ez kiválóság a viselkedésben.
2. Ő ellenséges és irányít, te békéltető vagy és vezetsz; tiéd tehát a népszerűség előnye.
3. Sok-sok évig a kormányzat erélytelen volt, és ő még inkább ilyenné teszi; te erőteljesen törekszel a hatékonyságra; ez a jó igazgatás kiválósága.
4. Ő külsőleg nagyvonalú, de szívében irigység van és nepotizmus; te követelőnek tűnsz, de megérted az embereket és képességeik szerint bánsz velük; ez a helyes értékelés előnye.
5. Ő látnok ugyan, de döntéseiben szerény képességű; te a haladéktalan döntések és a tettek embere vagy; ez előny az állam vezetésében.
6. Ő szereti hírneves emberekkel körülvenni magát; te az embereket hírnevükre tekintet nélkül ítéled meg őket; túlteszel hát rajta erkölcsi tisztaságban is.
7. Ő könyörületes a közelében levőkhöz, de nem törődik azokkal, akik látókörén kívül esnek; a te törődésed mindenkit-felölelő, túlteszel rajta emberségben is.
8.Ő hallgat a rágalmakra és félrevezetik; téged özönjenek el a gonosz tanácsok, akkor is megőrzöd függetlenségedet; túlteszel rajta éleslátásban.
9. Fogalmai a jóról és rosszról zavartak; a te értésed pontos és tiszta; túlteszel hát rajta igazgatási képességekben.
10. Ő kedveli az erő színlelését, de nem ismeri a hadtudomány alapjait; katonai géniuszod felülmúlja őt, ha túlerőben van is; túlteszel rajta a háborúban.

Tíz kiválóságoddal nem lesz nehézséged Yuan Shao legyőzésében."

(Lo Kuan-Csung - A Három Királyság története, 18. fejezet, saját fordítás (+számozás és tördelés), angolból)

Nem kívánok állástfoglalni abban a kérdésben, hogy a holokauszttagadás büntethetősége jó vagy rossz közpolitikai döntés volt. Komoly érvek szólnak ellene, de értelmesen lehet mellette is érvelni.

Lázár János, Kósa Lajos, Balsai István és Rubovszky György a következő szöveggel nyújtotta be az új büntetőjogi tényállást:

269/C. § Aki nagy nyilvánosság előtt a nemzeti szocialista és kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Miben különbözik ez a szöveg a jelenlegi bűncselekménytől?

A javaslat nem emel ki olyan, egyértelműen azonosítható cselekményt mint a holokauszt. Tiltja tagadni a nemzeti szocialista és a kommunista rendszerek által elkövetett népirtást és más, emberiség elleni cselekmények tényét. Ágyúval lő verébre, és félő, hogy a fürdővízzel együtt kiönti a gyereket is. Ugyanis nemcsak a holokauszt "párját", a sok ember számára valóban máig tragédiaként ható sztálini népirtást, de számos meghatározhatatlan cselekmény tagadását is börtönbüntetéssel fenyegeti. Abban nem ad kellő eligazítást, hogy mit tekint népirtásnak, és különösen, hogy melyek az emberiség elleni cselekmények. Mindenesetre félő, ha ez válik törvénnyé, akkor nagyon bizonytalan lesz, hogy mit szabad mondani, és mit nem.

Hiszen kommunista rendszer ma is sok van, és olyan cselekményeket követnek el, amelyek beleeshetnek az emberiség elleni cselekmény kategóriájába. Ezek a cselekmények azonban - a holokauszttól eltérően - nem biztos, hogy olyan tudományos tények alapján igazolhatóak, ami a büntethetőség szigorú követelményeinek megfelel.

Vajon büntethető lesz-e Magyarországon a kínai nagykövet, aki - az elért eredményekhez képest - jelentéktelennek tartja a kínai kommunista rezsimért hozott, nem önként vállalt áldozatokat?

Vajon büntethető lesz-e az a történész, aki szerint a kubai ellenzékiek tömeges bebörtönzésére okot ad az általuk kifejtett vélemény?

Vajon büntethető lesz-e az a középiskolai tanár, aki szerint a Szovjetunió munkatáborai nem népirtás, hanem gazdasági növekedés céljait szolgálta?

Vajon büntethető lesz-e az újságíró, aki cáfolja, hogy Észak-Koreában a múlt héten kivégeztek 30 tüntetőt?

A javaslat nem tartalmazza a jelenlegi törvény azon megszorító feltételét, hogy a cselekménynek az áldozatok méltóságának megsértését kell okoznia. Ezen feltétel hiánya azt jelenti, hogy a javaslat - szemben a jelenlegi törvénnyel - nem az áldozatok méltóságát kívánja védeni, hanem a szabadságjogok paternalista felfogású korlátozása. Érthető, hiszen hol találnánk ma Magyarországon olyat, aki a vörös khmerek, a Nagy Menetelés, vagy a Castro-rezsim áldozata lenne? Tiltott, sőt büntetendő a bűnök tagadása, mert az Országgyűlés szerint az rossz. Ezzel a törvény ráadásul börtönnel fenyegeti a meggondolatlanságból kimondott, vagy épp művészi, esetleg tudományos célból elhangzó tagadásokat is.

Végül, de nem utolsósorban, lehet, hogy épp a kitűzött cél elérésére nem alkalmas a tárgyalt szöveg: a népirtás kifejezést ugyanis használja a büntető törvénykönyv ma is: emberek nemzeti, etnikai, faji vagy vallási alapú megsemmisítése. A gazdasági helyzet és a politikai vélemény alapján történő elhurcolás nem minősül népirtásnak.

Mindezek alapján a törvényjavaslat olyan szabadságkorlátozást jelent, aminek ésszerű indoka nincs, szabadságkorlátozó jellegű, elfogadásának a társadalomban csak káros következményei lehetnek. Ez rossz kormányzás.

És hogy miként lehetne jóvá tenni? A kitűzött politikai célt el lehetne érni a Gulag-táborok és az 1956 utáni koncepciós perek nevesítésével.