Nem kívánok állástfoglalni abban a kérdésben, hogy a holokauszttagadás büntethetősége jó vagy rossz közpolitikai döntés volt. Komoly érvek szólnak ellene, de értelmesen lehet mellette is érvelni.
269/C. § Aki nagy nyilvánosság előtt a nemzeti szocialista és kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Miben különbözik ez a szöveg a jelenlegi bűncselekménytől?
A javaslat nem emel ki olyan, egyértelműen azonosítható cselekményt mint a holokauszt. Tiltja tagadni a nemzeti szocialista és a kommunista rendszerek által elkövetett népirtást és más, emberiség elleni cselekmények tényét. Ágyúval lő verébre, és félő, hogy a fürdővízzel együtt kiönti a gyereket is. Ugyanis nemcsak a holokauszt "párját", a sok ember számára valóban máig tragédiaként ható sztálini népirtást, de számos meghatározhatatlan cselekmény tagadását is börtönbüntetéssel fenyegeti. Abban nem ad kellő eligazítást, hogy mit tekint népirtásnak, és különösen, hogy melyek az emberiség elleni cselekmények. Mindenesetre félő, ha ez válik törvénnyé, akkor nagyon bizonytalan lesz, hogy mit szabad mondani, és mit nem.
Hiszen kommunista rendszer ma is sok van, és olyan cselekményeket követnek el, amelyek beleeshetnek az emberiség elleni cselekmény kategóriájába. Ezek a cselekmények azonban - a holokauszttól eltérően - nem biztos, hogy olyan tudományos tények alapján igazolhatóak, ami a büntethetőség szigorú követelményeinek megfelel.
Vajon büntethető lesz-e Magyarországon a kínai nagykövet, aki - az elért eredményekhez képest - jelentéktelennek tartja a kínai kommunista rezsimért hozott, nem önként vállalt áldozatokat?
Vajon büntethető lesz-e az a történész, aki szerint a kubai ellenzékiek tömeges bebörtönzésére okot ad az általuk kifejtett vélemény?
Vajon büntethető lesz-e az a középiskolai tanár, aki szerint a Szovjetunió munkatáborai nem népirtás, hanem gazdasági növekedés céljait szolgálta?
Vajon büntethető lesz-e az újságíró, aki cáfolja, hogy Észak-Koreában a múlt héten kivégeztek 30 tüntetőt?
A javaslat nem tartalmazza a jelenlegi törvény azon megszorító feltételét, hogy a cselekménynek az áldozatok méltóságának megsértését kell okoznia. Ezen feltétel hiánya azt jelenti, hogy a javaslat - szemben a jelenlegi törvénnyel - nem az áldozatok méltóságát kívánja védeni, hanem a szabadságjogok paternalista felfogású korlátozása. Érthető, hiszen hol találnánk ma Magyarországon olyat, aki a vörös khmerek, a Nagy Menetelés, vagy a Castro-rezsim áldozata lenne? Tiltott, sőt büntetendő a bűnök tagadása, mert az Országgyűlés szerint az rossz. Ezzel a törvény ráadásul börtönnel fenyegeti a meggondolatlanságból kimondott, vagy épp művészi, esetleg tudományos célból elhangzó tagadásokat is.
Végül, de nem utolsósorban, lehet, hogy épp a kitűzött cél elérésére nem alkalmas a tárgyalt szöveg: a népirtás kifejezést ugyanis használja a büntető törvénykönyv ma is: emberek nemzeti, etnikai, faji vagy vallási alapú megsemmisítése. A gazdasági helyzet és a politikai vélemény alapján történő elhurcolás nem minősül népirtásnak.
Mindezek alapján a törvényjavaslat olyan szabadságkorlátozást jelent, aminek ésszerű indoka nincs, szabadságkorlátozó jellegű, elfogadásának a társadalomban csak káros következményei lehetnek. Ez rossz kormányzás.
És hogy miként lehetne jóvá tenni? A kitűzött politikai célt el lehetne érni a Gulag-táborok és az 1956 utáni koncepciós perek nevesítésével.
